2009. március 17., kedd

Minden nap megígérem magamnak napközben, hogy este befotózom az új műveimet, de aztán ez estére elpárolog és másnap megint kezdődik elölről. Nademostmár tényleg holnap :)
Elkészült ugyanis a Lusta SAL-om (monchrom SAL) és egy Renato Parolin makkos mintám(kb tenyérnyi ám csak). A monchrom SAL-on annyi változás van, hogy a közepébe nem került bele a születési értesítő, hanem egy szívecske minilógóka, amit még Zsuzsától kaptam "Made with love" felírattal. Nekünk nagyon tetszik.Az ágyunk felett díszeleg, hisz már a keretezésen is túl vagyunk, bizonyítva milyen régen lógok ezzel a képpel.
Azóta gyakorlatilag semmit sem böktem, pedig már elővettem egy újabb félbehagyottamat-de még csak szemezünk - egy "2007-eske", ő lenne az - vagyis ilyen lesz ha kész lesz:

és így áll jelen pilanatban:

Ezt szeretném a dolgok jelenlegi állása szerint befejezni. Annyit változtattam rajta, hogy a "népi háttér motívum" az egyszín DMC Blanc.Nekem úgy jobban tetszik, és az anyag sem Aida, hanem Zweigart Belfast. Nagyon jó volt rá dolgozni emlékeim szerint, és ez egy szombat termése volt...hát látszik azóta sem volt egy punnyadós szombatom se :) . Annak is elég nagy lesz a valószínűsége a dolgok jelenlegi állása - gondolataim jelenlegi állása - szerint, hogy nem banner lesz, hanem bekereteztetem, mint kép...hát megérte ennyi ráhagyni a "csücskének", mi!? Nem vagyok komplett ;)...na mindegy vmi majd lesz a leeső darabbal is.

Amúgy semmi extra nincs: a kocsim kész, de a festés még várat magára, előbb hűtőt kell venni. Jó lenne elmenni 4-én a Néptánctalálkozóra, de sztem kihagyjuk, Sógornőm meg majd puffog gondolom, mert hát ő úgy tervezte, hogy majd mi felvisszük őket kocsival...olyan jó, hogy mindig vannak ilyen "sziperszupercsidecsuda" tervek.Én is beszervezek már vmi más kontójára. Ma ese átmegyünk Sándort köszönteni, vehetem elő a pléhpofát és adhatom elő, hogy miért nem megyünk...mert persze ezek mindig rám maradnak...a Kedves csak hümmög nagyokat...hát szép mondhatom....

Aztán meg vannak új projektjeink is, de babonából még nem szeretnék róla mesélni. A kertünk már alakul, hétvégén füvet vetünk - legalábbis szerintem :) - a szombati jóidőt kihasználva kertészkedtem, kitakarítva a virágágyások, elvetve ami már most elvethető - reméljük a fagy nem is szól közbe - .

Apropó még vmi...megmondaná nekem vki miért kell idén április 30-án tartani a ballagást?Az eszem megáll...az áprilisi fizumnak is annyi...és aztán vár még májusban némi "I love betonozás"-projekt - barátokkal -, mert arra már rá kellett jönnöm a "kertesházas élet" erről szól...mindig szalad vmi, mindig vmit fúrni-faragni kell, mindig vmire őrülten spórolni kell, meg a kert legyen rendben, mert mit szólnak a szomszédok...meg...meg...

Na szóval így vagyunk...tele feladattal, álmokkal, pénz híjján szerelemmel telve ! :)

Most hogy keretem a projektekhez a régi képeket olyan jó volt beleolvasgatni a régi bejegyzésekbe...hm...nem is olyan rossz ez a blogolás...majd jókat elnosztalgiázok 10-20 év múlva... :) hm... fogok én még akkor hímezni!? Vagy belesüppedek a falusi asszonyok mindennapjaiba és csikéket nevelek...meg a táposról beszélgetek a kapámra támaszkodva otthonkába a szomszéd nénivel ....hm...

3 megjegyzés:

Lapplisor írta...

Your work becomes very beautiful!
Much patience and joy I wish you to it.
♥☼♥Barbara♥☼♥

Pillle írta...

De jó, hogy jelentkeztél! Boldog névnapot!!
Elképzeltelek otthonkában a csirkeólnak dőlve... :)

King.art írta...

Hihi, vicces lehet tényleg, amit írtál Heniről. Én is elképzeltem, bár kötve hiszem, hogy így lesz.
Boldog névnapot!