Minden szavát imádtam!Teljesen magával ragadott letehetetlenül. Egyébkênt is teljesen oda meg vissza vagyok a K&K Magyarország időszakáért, a kézimunkákért, ruhákért, bútorokért, de amikor az első bekezdésben selyemkesztyű felhúzásával indítottunk, majd jött Jászai Mari máris megvett Böszörményi. Annyira belepistultam, hogy nem fogom tudni magam visszafogni és nekiesem a folytatásnak. I'love Kecskemét, I'love Ambrózy!!! Hímezhetnékem van...brutális falikárpit és gobelin színházitáska és vadászjelenetes pénztárca ... Jini nyomjál egy blecket KÉRLEK!! 5/5
2018. január 13., szombat
2018. január 10., szerda
Elhajlás
Most kicsit eltértem a "kihívástól" és olvastam két másik könyvet is. Az első egy habkönnyed vasárnap délutáni forró csokis, sajtrolós, begubózós - Cynthia Ellingsen: Hab a tortán.
Azt kaptam, amit vártam: habkönnyű szórakozást, kicsi romantikát. Három nő, három élethelyzet, három szerelem...ha ilyen nagymamám és ilyen anyám lenne reggeltől-estig csak zokognék, de hála az égnek nem vagyunk egyformák! 5/4
A másik egy regényfolyam utolsó része - Audrey Carlan: Calendar Girl -Oktober-November-December.
Itt is úgy éreztem, mint már olyan sokszor a sorozatokban, hogy a végére elfogyott a puskapor. Erre szokták mondani: erős kezdés, gyenge befejezés. Ciki-nem ciki: untam! Nyálas volt indokolatlanul az arcunkba tolt szex leírásokkal. Inkább a harmadik rész végére betoltak volna egy fejezetet aztán "jónapot". Hát tényleg ez már minek kellett!? 5/3
2018. január 8., hétfő
Kihívás 2018' - Brandon Hackett: Az ember könyve
Megint vegyes érzelmeim vannak. A kezdet nagyon izgalmas volt, tényleg rengeteg lehetőséget magában rejtő felütés, és ez tartott kb 70 oldalon keresztül. Aztán következett az ellaposodás, majd mikor már totál "letevőssé" vált akkor a kismilliom beteges gusztustalanság. Sok jó ötlet - pl: génvágy, szagkommunikáció - elveszett aztán a könyv kivitelezésében. Tudod...mikor van pár jó ötleted és aköré kiszenvedsz valami körítést, hogy kerek egésszé álljon össze.
Hát ilyen volt. Lehet, ha újra olvasnám jobb véleményem lenne róla, vagy egyszerűen csak vhol az egyharmadánál félretenném örökre.2018. január 3., szerda
Kihívás 2018 - Komal Kant: Mire jó a rosszfiú!?
Ha már ez az utolsó szabad napom, akkor jól belehúztam! Hát éreztem én, hogy ez nem az én világom, nem is az én korosztályomnak szól, de még ilyen fájdalmas butaságot! Persze a fülszöveg jónak tünt, de ez a nő a HP-k mintapéldánya! Ideglelés!A pasi rocker,még vele meg is békéltem,de ez a sok kínlódás.....5/2. Nem Te nem tehetsz róla Baby! :(
Kihívás 2018 - Kvêta Legátová: Szégyenlős szerelem
Hát,mit mondjak...elég kemény volt.A vége nem tetszett,de ha őszintén belegondolok mi más is lehetett volna!? Nyomasztó volt, felemelő volt, igaz volt.
Kihívás 2018 - Okváth Anna: Más állapotok
Új év, új könyv. A kezdeti nyögvenyelős kezdés után beszippantott, sőt azt kell mondanom szerettem.
Mást vártam, mint amit kaptam. Nem volt humoros, nem volt könnyed, nem volt rózsaszín. A narrátor jó ötlet, így könnyedén beleilleszkedik kivülállóként az ember, nem érez kényszert egyik szereplővel sem az azonosulásra. Szerettem, ahogy rávezetett arra mi a párkapcsolat lényege, szerettem az eltévesztett köszönéseket és a félrecsúszott nyakkendőket...tanúságosan nyomorult volt Márta monológja Léna kórházi ágyánál, olyan igazán gyarló és emberi, talán még szántam is. A vége pedig brilliánsan kettős...jó mulatság férfi munka volt! 5/5. És kösz!
2017. december 29., péntek
Első választás - Kihívás 2018' - Claire Contreras: Üvegszív
Én is belevágok, még idő előtt, mert most van kicsit jobban szabadidőm. A választásainkat csak az motiválta: igyekeztünk eltalálni több kevesebb sikerrrel azt, hogy mi az amit mindannyian szivesen olvasnánk. Első választásom az Üvegszív.
Egy nap alatt kivégeztem, és már a második fejezet végén azon értetlenkedtem, hogy tud vkinek a gyomrában pillangóraj repkedni egy pasi látványától, ha az előző tizenöt oldalon majd beledöglött a vőlegénye halála miatti gyászba!? A könyv jó és rossz pillanatai egymást váltották, voltak nagyon eltalált részek, jó dialektusok, és volt felesleges szenvelgés, értelmetlen őszintétlenkedés, meg egy rakat gyávaság. Hol elolvadtam Olivertől, hol szívesen tökön rúgtam volna. Elle idegesített, nagyon más stílusúak vagyunk, nem nagyon tudtam beleélni magam a helyébe. Azt hiszem én túl konkrét csaj vagyok! 5/4.
Egy nap alatt kivégeztem, és már a második fejezet végén azon értetlenkedtem, hogy tud vkinek a gyomrában pillangóraj repkedni egy pasi látványától, ha az előző tizenöt oldalon majd beledöglött a vőlegénye halála miatti gyászba!? A könyv jó és rossz pillanatai egymást váltották, voltak nagyon eltalált részek, jó dialektusok, és volt felesleges szenvelgés, értelmetlen őszintétlenkedés, meg egy rakat gyávaság. Hol elolvadtam Olivertől, hol szívesen tökön rúgtam volna. Elle idegesített, nagyon más stílusúak vagyunk, nem nagyon tudtam beleélni magam a helyébe. Azt hiszem én túl konkrét csaj vagyok! 5/4.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)







